Versek

Kertem Virágai

Kertem virágai hervadoznak, bár gondoztam őket,
Gondos ápolásom ellenére, szétfoszlanak a szélben,
Hamis vágyak sokasága ők, illúziók és eszmék,
Acsarkodó kutyák tapodják, szaggatják mind szét.

Könnyű az ebeknek dolga, szabad rabságban élnek,
Sorsomul ezt választanom, nem az én szívem ügye,
Erősebb ám a vad akarata, eltiporja mi útjába áll hamar,
Egy álmodó vágyai számukra, végtelen röhejt kavar.

Közéjük beállnom szükséges, ám virágaim titokban még nőnek,
Midőn köztük ugatok és vicsorgok, a titok rejtve marad örökre,
Könnyű a bolondnak boldognak lenni, vakon eszmék nélkül élni,
Én viszont tudom virágaim nőnek, és ezt siker volt elérni.

Pusztaságok Vándora

Nem rég járod még a pusztaságot vándor,
Ám lelked úgy érzed füstöl mint a kámfor,
Hiába a sok szépség és csoda szerte a tájon,
Te magad a békét soha meg nem találod.

Önmagaddal küzdesz szüntelen egy határon,
Melyet rá nem jöhetsz valóban hol találod,
Mégis folytonosan azt üldözöd nappalon,
És éjen át megnyugvást nem kívánva igazán.

Kínoz téged a magány örökösen a pusztán,
Mást ügyedbe keverni viszont kínnal jár,
Megértetni álmod távoli ábránd csupán,
Mivel célod nem való e világba már.

Láttad az ember minden álarcát utadon,
Megértetted tetteik okát és ez fájdalom,
Jobb lett volna ha szemed zárva tartod,
Úgy elkerülted volna a vég nélküli harcot.

Célod legyőzni a benned lakó szörnyeteget,
Felülemelkedni azon mi képezi az embert,
Békében élni a pusztaságon kerülve a káoszt,
Elnyomva saját fajtád által emelt rideg valóságot.

Kishitűséged az mi visszatart téged a diadaltól,
Hiába szomjazod a Végső Békét tiszta szívedből,
Önmagad elérhetnéd mit kívánsz ám nagy áron,
Saját fajtád vetne ki magából ha utadat megjárod.

Utadnak vége már régen Pusztaságok Vándora,
Lelked sebeit magad okoztad buzgóságodban,
Nem láthatod meg a szépet csak ha utána jársz,
A békét akkor találod meg ha előtte meghajolsz.