Statement of my youth.

Hamarosan húsz éves leszek.

Nem ezzel az élettapasztalattal, nem ezen állapotban, és helyzetben kéne legyek.

Oly sok minden átsiklott a kezeim között, oly sok mindenben nem volt részem, pedig csak azokat a dolgokat akartam, ami mindenki másnak is eredő lehetősége, és szüksége.

Itt állok majdnem húsz évesen. Nem, nem mondhatom azt, hogy bírnám a várakozást. Várakozás, felőlem úgy értitek félre, ahogy csak akarjátok. Nem volt részem dicsőségben, de nincs is rá szükségem. Nem voltam kiemelkedő a többiek közül sőt, de nem is akartam sosem az lenni. Csak arra a dologra volt szükségem mindíg is, ami az előbb említett kettőn kívül még sok dolog felett állt. Számítani valakinek, aki nekem is számít.

Barátság...feleszeretet...nagyon hamar rájöttem, hogy ezek nem csillapíthatják azon szomjamat, ami az én szükségem. Nem a szex hajt. A szenvedély igen. Nem a kaland hajt. A kitartás és "munka" igen. Nem akarom, hogy mások belenyáladzanak az életembe. Békében akarom kiélni lényemet. De nincs senki. Ha nincs senki, nincs erő. Ha nincs erő, nincs munka. Ha nincs munka, nincs eredmény. Ha nincs eredmény, elbuktam, és tönkretettem a jövőmet. Ez az életem képlete, egy szekvenciálisan erősödő folyamat, mely spirál formájában halad kívülről befelé, és táplálkozik az újabb és újabb..."bukásokból". Ha nem számítok senkinek, az életem rombadől. Néha felmerül bennem a kérdés, vajon tudna-e valaki olyan "számítást érezni irányomban", mint amit én éreznék, ha lehetőséget kapnék rá.

Lazítás...kalandok...könnyedség. Nagyon "jól" hangzik, nagyon sok mindent meg lehet gondolom élni álltala. De minek megélni olyasvalamit, amit megtapasztaltam már mások álltal? Nekem nem áll szándékomban Tudatosan úgy cselekedni, úgy viselkedni másokkal, melyek álltal mind én többet árthatnék, mind nekem többet árthatnának. Mert azt el akarom kerülni. Ha az előbbi kritériumnak megfelelően sikerülne is elérnem valamit, még akkor is ott a lehetősége annak, hogy történik valami. De nem a részemről, ha komolyan veszek valamit! Ha a tőlem telhető legtöbbet adom, akkor nem igazán követhetek el döntő hibát. Fáradt vagyok. Peregnek a hetek, hónapok...és nem lelem az életet, melyet élnem kéne. Pedig iszonyatos nagy szükségem lenne arra, hogy éljem az életem. Amíg ez hiányzik, másnak sem tudok megfelelni sajnos.